Retyezát hegység

Retyezát hegység

Románia első nemzeti parkja, és 1980-ban az UNESCO bioszféra-rezervátummá nyilvánította. Ez elárul róla egyet és mást, igaz? A glaciális tavak gyűjtőhegysége, kb 80 tó felszíne csillog a sziklaormok között. Hatalmas kőrengetegek uralják, amelyek közt mormoták vészjelzése hallatszik, fölöttük 2500 métert is meghaladó csúcsok tornyosulnak. Sokak szerint maga a földi paradicsom, az erdélyi hegyvidékek ékköve. Rengeteg kihalóban lévő növényfaj itt még szabadon megtalálható, és köztudottan Erdély érintetlen erdőségeinek egy részét is itt találjuk. Úgy gondolom már ez is elég ok arra hogy érdemes legyen felkeresni. Fotósoknak kötelező helyszín. A túrázók is megtalálják felkészültségüknek megfelelő útvonalakat, de egyszerű sétákat is tehetünk, megcsodálni a glaciális völgyeket diszítő tavakat, vagy degeszre tömhetjük magunkat áfonyával. Az erdők, a hangosan lezúduló vízesések, a völgyek tükörtiszta tengerszemei, csipkézett gerincek, komor hegyormok, mind felfedésre várnak, és ígérem aki egyszer meglátta e csodás kis sarkát földünknek, mindig visszavágyik majd.
A hegységhez kötődő épített örökség legfontosabbja a vajdahunyadi vár, de a környék gazdag történelme rengeteg látnivalót kínál az ősi Sarmisegetusa romjaitól a középkor napjainkig felmarad építészeti remekein át.

Pár infó a hegységről

A déli Kárpátok nyugati végének legmagasabb régiója. Északról, a hátszegi medence felől közelítve, már messziről láthatóak jellegzetes csúcsai. Csapadékos hegyvidék, nyáron bő esőzések, télen hatalmas havak jellemzik. Júniusban még mindig hófoltok tarkítják, és az alpesi növényvilág nyáreleji virágzását sűrű esőzések, bő vízkészlet segíti. A hegység legnagyobb részében tilos a juhnyájak legeltetése, de kószáló lovakkal, legelésző tehenekkel biztosan találkozunk. Turisták körében igencsak népszerű a hegység, nehéz olyan helyet találni ahol órákig nem találkozunk senkivel. Érdekesség hogy a hegység elkülönölő Kis-Retyezát része mészkő, amely a magas Retyezát gránittornyaival teljesen ellentétes hangulatot kölcsönöz. Míg a Kis-Retyezátban a mészkőhegyek jellegzetes, szurdokokkal tagolt karsztvidékét csodálhatjuk, addig a Nagy-Retyezát hatalmas, kompakt gránittömbök halmaza, amit csak a hajdani gleccserek munkája tudott átformálni. A hegység látogatásának ideális periódusa június és október között van, de persze megfelelő tapasztalat és felkészültség mellett bármikor megtehetjük. 3-4 napnál kevesebb időre nem érdemes tervezni, hiszen ezernyi csodáját felfedezni egy élet is kevésnek bizonyulhat.

Pár szó a túrákról

Lévén hogy a magasabban fekvő menedékházak is ezen az oldalon vannak, északról közelítjük a hegyet. Ám annak ellenére hogy a házak 1500-1600 méter magasan vannak, többnyire hosszú, egésznapos túrákra kell számítani. Néhány vízesés meg tó könnyen elérhető, ám ha tényleg látni szeretnénk a hegység csodáit, gyalogolni kell. A turistajelzésekkel ellátott ösvények nem nehezek, és a folyamatos panoráma, a minduntalan elénk táruló látványok miatt hosszú időt töltünk fényképezéssel. A megmászandó szintkülönbség is csak akkor nagyobb ha a legmagasabb csúcsokra szeretnénk feljutni. Nagyon kevés kivétellel, sima gyaloglással elérhető a legtöbb csúcs, tehnikai nehézségek, láncokkal biztosított szakaszok sincsenek. Csak menni kell és rácsodálkozni az előttünk fekvő tájak különleges csodáira. Ahogy más hegységekben is, 1-8 fő között túrázhatunk nyáron, télen viszont itt is max 2-3 személyt tud egy vezető kalauzolni. A felszerelés tekintetében sem változik a dolog. Fontos a bakancs, a ruházat (aláöltözet, polár, eső és szélálló kabát illetve nadrág), és a kell napszemüveg, túrabot, fejlámpa, fejfedő (kendő, kalap), stb. A fénypékezőgépet se felejtsétek otthon! Télen szükség lesz tehnikai felszerelésekre is, mint mászóvasak, jégcsákány, beülő, és ezért egy nagyobb 40-45 literes hátizsákra is. Ismét kiemelem hogy a felszerelést magatok kell hozzátok. A nappal elfogyasztandó étel hozzávalóit is fel kell vinni (szendvicsnek való, csokik, energiaszeletek, aszaltgyümölcs, magok,stb). A hegység bővelkedik forrásokban, csak egy darab 1 literes palackot kell vinni.

Szálláslehetőségek

A nemzeti park szigorú szabályai csak kevés helyen engedik a sátorozást. A hegység központi részén nincs is más lehetőség, a hegyimentők házát csak vészhelyzetben lehet használni, vagy a turistaszezon után (októbertől). Ugyanez a helyzet a hegység magas régiójának legnagyobb részén. Csak az északi oldal kivétel, ahol két menedékház van magasabbra építve. Ezek közül is a Gentiana ház poziciója előnyösebb, innen kb 2-2,5 óra alatt elérhetjük a hegység központi részének látnivalóit, majd újabb 1-1,5 óra alatt feljuthatunk a hegység legmagasabb pontjára is. Tipikus hegyvidéki menedékház, jobbára csak szállást biztosít, no meg esetleg egy meleg teát vagy sört lehet vásárolni. Mosdó a közeli pataknál, a WC is kinti, téli időszakban a fűtést csempekályhában lehetséges.
Másik menedékházház, a Pietrele, szolgáltatás szempontjából többet nyújt, meleg ételt, italokat vásárolhatunk, szobánkban központi fűtés, az épületben zuhanyzási lehetőség is van, igaz csak hideg vízzel. Ellenben alacsonyabban van, és valamivel messzebb a hegység központi részétől. A menedékházak környékén tiltott a sátorozás.

Túrázz a Retyezát hegységben!

Lazíts és töltődj fel a Retyezát hegységben.